2019. június. 14.
Nyx Angel


Nagyon nehéz erről mesélnem, mivel úgymond szégyellem, hogy emiatt a dolog miatt nem tudtam megtanulni úszni a mai napig. Gyerekkorom óta megkeseríti az életemet, és tulajdonképpen strandon félek segédeszköz használata nélkül ráfeküdni háttal vagy hason a víz felszínére, ha meg anélkül kéne megpróbálnom, úgy üvöltözök, mint valami eszelős. Igaz, gyerekkoromban egyszer saját hibámból de szülői figyelmetlenségből adódóan is majdnem vízbe fulladtam. Ha akkor szüleim nem a gőzölgő mészkőszirttel lettek volna elfoglalva, talán nem alakul ki nálam a hidrofóbia kezdeti szakasza.

Évekkel később viszont más volt a helyzet: ha emlékeim nem csalnak, tesómmal játszottunk (talán) a vízben, mikor Cserkeszőlőn nyaraltunk, és úgy emlékszem, elvileg lenyomott a víz alá – vagy már nem tudom, hogy is volt – de egy biztos, hogy ez egy további lapáttal rátett arra, hogy egyre jobban féljek a nagy mennyiségű víz láttán. Amúgy, gyerekkoromtól kezdve próbáltak megtanítani úszni, ami amúgy a gerincem jó barátja lehetne, mivel gerincferdülésem van, és jót tenne neki, viszont a velőt rázó sikoltozások közepette kinek volna kedve ahhoz, hogy tovább tanítson.?

Szintén évekkel ezelőtt volt, hogy Debrecenben nyaraltunk, és öcsém egy nagyon hülye ötlettel állt elő: négy karúszót a négy végtagomra. Mondanom se kellett, hogy majdnem fejen álltam a vízben, és kis híján megfulladtam. Amikor megpróbáltam leszedni a lábaimról a karúszókat, a szívem olyan hevesen vert, hogy azt hittem a sokktól infarktust kapok.

Persze családomat nem szeretném vádolni felelőtlenséggel, főleg tesómat nem, mivel akkor ő még gyerek volt, és jó mókának tartotta azt, ami valójában az életembe is kerülhetett volna, ha nem vergődök ki a medence széléhez, és veszem le a lábaimról a karúszókat. Persze sokan mondják, hogy ezt a fóbiát le lehet győzni, de nekem borzasztó nehéz lesz felülkerekednem a gyerekkorom óta ért strandi traumákon.

Ráadásként egy két éve történt esetről is beszélni szeretnék, csak akkor nem pont a strandvíz volt, ami kellemetlen szituációba kevert, hanem egy vagon vízzel teli pocsolya, melyen vagy 100-zal keresztül hajtott egy autó. Párommal éppen hozzánk tartottunk (nem az albiba, hanem mamámhoz Besztercéről, mivel 2017-ben még vele laktam), és, mint mondottam, pont óriási eső esett, és az óvoda környékén nagyon nagy víz volt. Az út szélén is hatalmas pocsolya éktelenkedett, és, ahogy haladtunk hazafele, egy autó nagy gázzal belehajtott a pocsolyába. Mivel én voltam elöl, teljesen telibe kapott, de ez még hagyján. Olyan érzés kerített hatalmába, mintha fulladni kezdenék, és sokkot kaptam attól, hogy főleg az arcomat érte nagy mennyiségű víz: olyasféle érzésem volt, mintha egy nagy tartálynyi víz alól jöttem volna fel kapálózva, félve a megfulladástól. Azt azért mondanom sem kell, hogy ezután mocskosnak és szerencsétlennek is éreztem magam, és ez konkrétan újabb lapáttal rárakott eddigi rossz élményeimre.

Azt hiszem, ha rossz dologról van szó, és talán egy életre megkeserítené az életét bárkinek is, még ezt a legősibb ellenségemnek sem kívánnám. Nagyon rossz érzés az, hogy szeretnél megtanulni úszni, de a hidrofóbiád meggátol benne. Ha pedig vagy elég elszánt és képes vagy félelmedet legyőzni, akkor le a kalappal előtted!

Én ezt a történetet azért osztottam meg veletek, mert én szeretném legyőzni fóbiámat, de nehéz. Nehéz, mert félek a megfulladástól… pedig számomra egy kiváló sport lenne az úszás, de sajnos, ami megkeseríti életemet, az nem engedi magát legyőzni. Pedig jó lenne, ha hagyná, mert ezzel megtanulni úszni sosem fogok tudni.

Hozzászólások: 0