Ahogyan már említettem kb. 2 hete egy rövidke hétvégi kiruccanás keretében a Balatonnál töltöttük el az időnket párommal, és fotókat is készítettünk azokon a tájegységeken, helyszíneken, ahol megfordultunk. Viszont úgy határoztam 3 nappal hazaérkezésünk után, hogy a bennem rejlő kreativitásnak és rajzihletnek engedve papírra vetem emlékeimet, és a számomra kedves részleteket megörökítem a nyaralásból. Elsőként a legeslegkedvencebb tájegységemmel kezdtem a műalkotást, mely nem volt más, mint a Tihanyi-félsziget távolból feltűnő dombjai, mely előtt egy vitorláshajó úszik el a Balaton széltől fodrozódó vizén. A kép címe épp ezért is lett: Egy vitorlás Tihanynál.

 

 

Nem érhető el leírás a fényképhez.

 

 

A rajz elkészítése egy teljes napot vett igénybe, amelynek eredményeképp elkészült a fent megosztott tájképrészlet. Még a vitorlás elkészítése utáni este belefogtam a második emlék papírra vetésébe, mely ezúttal a siófoki hajóállomáson készült sétahajó fotójának grafikaverziója lett. A kép címe itt a hajó “homlokzatára” írt szlogen okán lett: LikeBalaton-Sétahajó.  Ez is kőkemény egy napos rajzolgatást jelentett számomra, de a végeredmény a vitorláshoz hasonlóan szerintem magáért fog beszélni, melyet az alábbiakban láthattok.:

 

 

Nem érhető el leírás a fényképhez.

 

Harmadik napon útirányt változtattam, és Balatonboglárra kalandoztak el gondolataim, azon belül is a város nevezetességének számító Xantus János Gömbkilátóhoz, melyet szintén megörökítettem. Annak ellenére, hogy azt hittem, ennek az elkészítése is egy teljes napot vesz majd igénybe, kellemes meglepetés lett a tudat, hogy 8 órámba tellett csupán a kép kivitelezése. Cseppet nehéz a lerajzolása, mivel hatszög formában összetákolt keresztvasak alkotják a kilátótestet, melyek háromszögeket formálnak, és ezek találkozásánál kis ledégők szolgáltatják a hihetetlen esti színpompás csodát, amelyet már a balatonlellei Munkácsy út-Szegfű út kereszteződése felé fordulva is tökéletesen lehet látni az arra tévedő túrázóknak, nyaralásra érkező egyéneknek egyaránt.

 

A képen a következők lehetnek: rajz

 

Tegnap azonban az előzőleg megosztott műveknél is  – szerintem – ezerszer nehezebben kivitelezhető épületet kezdtem el papírra vetni, mely egyben építészeti szempontból a szívem legcsücske, ez pedig a Tihanyi-félsziget legmagasabb pontján emelkedő Bencés Apátság Temploma. Itt többfelé kell figyelni, ugyanis a fotó, melyről a rajzot készítem, egyszerre perspektivikus és kissé úgymond oldalnézetes, így fejtörést okozott pl. a tornyok megrajzolása. Még azonban ez a rajz nincs kész, de ami készen áll belőle, azt mindenképp szeretném nektek belinkelni a bejegyzésembe.:

 

 

 

Egyébként még tervezek készíteni pár rajzot a balatoni nyaralásról, és egyébként a rajztömböt, amibe rajzolok, már  nevet is kapott, hiszen felcímkéztem “Nyaralási emlékek“-címen. Ez a füzet attól lesz majd különleges, hogy terveim szerint mind a 32 lapjára rajzolni szeretnék olyan nevezetességeket, helyszíneket, melyek a párommal eltöltött nyaralások alkalmával begyűjtött ihletek által leseznek inspirálva.

Hozzászólások: 0