Sziasztok!

Sajnálatos módon csak ma reggel tudtam befejezni a soron következő Potter-filmet, mivel tegnap este borzasztóan elálmosodtam közben. Körülbelül másfél óránál jártam benne, mikor azt mondtam, inkább a másik felét ma nézem meg frissen, aztán a nagy házi munkák előtt négy Szultána-résszel is +megajándékozom” magamat. Na, de lássuk, mi a nosztalgiám jelen állása!

 

Kapcsolódó kép

 

Tegnapra úgy terveztem, hogy két epizódot nézek meg a Harry Potterből, mert kimaradt a 22-ére tervezett rész, amit természetesen ma sikerült megnéznem végig a másfeledik órától folytatva. A szintén tegnapi napra tervezett HP3-ra már nem volt időm, mivel a délutánom nagymamám társaságában telt, és este nyolc körül értem haza, mert még beugrottam egy doboz HEETS-ért a dohányboltba, mivel az kell az IQOS-omba.

De a lényeg, hogy számomra mindig is egy maradandóan jó élményt jelent a HP2, ugyanis ezt a filmet is, mint az előzőt Chris Columbus dirigálta. A könyvet itt is remekül nyomon lehet követni a képkockákon keresztül, viszont már a színészek hangján jól lehet érzékelni a kamaszkori változások jeleit, ugyanis mutálni kezdtek a forgatások elején. Kifejezetten tetszett benne Hisztis Myrtil alakítása és persze Lockhart ügyetlenkedése, tudálékoskodása, habár bevallom, Kenneth Branagh egy elég utálatos szereplő bőrébe bújt, aki abból szerez magának megbecsülést, hogy mások híres tetteiből próbál megélni.

A másik, számomra felettébb zseniális részlet Fawkes sztoriszála volt a filmek végén, ugyanis az köztudott azok számára, akik szeretik a Potter-világot, hogy a főnix egy olyan különleges állatfaj a legendák szerint, melynek egy csepp könnye felér egy pirulányi gyógyszerrel. Fawkes-ot nagyon kedveltem, mivel ugyanolyan bölcs teremtés volt, mint Dumbledore, mindemellett igazán gyönyörű tollazatú állat is, mivel a tűz színeit viselte magán (skarlátvörös-sötétebb citromsárga vagy mézsárga). Akit azonban Lockharton kívül kifejezetten utáltam a felnőtt szereplők közül, az Jason Isaacs karaktere, amely nem volt más, mint Lucius Malfoy. Lucius nagyra tartja magát és családját az aranyvérűség miatt (tiszta vérű varázslócsalád sarjai nevezik magukat aranyvérűeknek – szerk.), és ennek mindvégig nyomatékot is ad. Ezt csak tetőzi az a bánásmód, ahogy viselkedik Dobbyval, akit aztán Harry felszabadít a film végén.

 

Jól esik nosztalgiázni, főleg azért, mert angolul nézem és sokszor a felirat használat nélkül nekiesek a lefordításnak, vagy, ha nagyon angolozni akarnék, szín angolul nézem, azaz angol felirattal magyar helyett. Nos, ennyi lenne a mai BLOGMAS-cikk, holnap feltehetőleg már sikerül dupla részről cikket hoznom, addig is legyetek jók, és kellemes Szentestét kívánok mindenkinek!

Hozzászólások: 0