• Csatorna-átalakulás és dalcsokor
  • Szemhéjpúder paletta-szemle – Elképesztő Rival-dobás a piacon
  • Filmszemle 2021 – Olaf karácsonyi kalandja
  • Megkésett HAUL – Gagyi termékek a jók között
  • Tavaszváró design Elsával



  • Az oldalon szereplő összes cikk, tanulmány a szerkesztő saját gyűjtésén alapszik, így engedély nélküli felhasználása oldaladon bármilyen formában tilos! Ha megtetszik bármely tartalom, előzetes chates kérés útján elvihető, de arrakérlek, írd ki a forrást! Köszönettel: Nyx Angel
    2020. október. 24.
    Nyx Angel
    Nehéz helyzet, kiborulás


    Sziasztok!

    Lassan egy hete van már munkám, aminek mondhatni örülök is meg nem is. Az öröm onnan fakad, hogy egyelőre úgy látom, aranyosak a kollégáim, az idősek is édesek, s rettentő hálásak. Maga a munkahely is elfogadható, viszont az nem tetszik benne, hogy sajnos sok gondozott az alap krónikus betegségén kívül sajnos benyelte a Sars-CoV-2-t. Nekem emiatt is, meg más okból kifolyólag is, nehézséget okoz a meló. Mivel kevés a gondozónő, így sajnos már a 3. naptól kezdve egymagamra vagyok utalva, mely kihívással abszolút nehezen birkózom meg. Annyira nehéz volt a két egyedül, egy szinten töltött nap első néhány órája, hogy második ilyen alkalommal már elsírtam magam az idegtől. Viszont akkor eszembe jutott az egyik kolléga tanácsa, és jobb lett a lelkemnek tőle.

    Alapjában véve jól érzem magam melóban, de a szkafander 12 órás viselése nagyon nem gyere be szitu; vagy 40 liter víz leszakad rólam, ha olyan a feladat, ami nagyobb erőfeszítést igényel. Szerencsére azonban, ha szabad időm engedi, tudok látogatást tenni az időskorúaknál, megnézni, van-e valami gondjuk, esetleg beszélni velük pár szót. Ez a dolog teljesen feltölt energiával, jobbá teszi a monoton rohangálós időszakot. Egyelőre a 12 órát meg kell szoknom, mivel nagyon oda kell figyelni minden dologra. A legnehezebb része a munkának eddig a haláleset volt, amiből már rögtön kaptunk ízelítőt egy nap különbséggel a velem egy épületszárnyban dolgozó barátnőmmel. A haláleset azonban önmagában nem akkora teher, inkább a halotti leltár lepapírozása a legnagyobb szellemi megterhelés, főleg akkor, ha pl. egy ellátottnak a fél élete az idősek otthonába kerül (ruhatár, ékszerek, szentképek példának okáért). Végül is esetemben a leltár-feladat úgy valósult meg, hogy kollegina előbányászott egy régebbi listát, melyet aztán feldolgozott, majd aláíratott velem. Azon a napon még nagyobb nehézséget jelentett az, hogy öt CoV-pozitív ember került a legfelső szintünkre, ami csőstül borította a napra betervezett alapfeladatok nagy részét, de még így is szerencsések voltunk abban a tekintetben, hogy időben végeztünk a nappalos teendőkkel.

    Remélem, sikerül megszoknom a rám nehezedő terhekkel együtt a munkatempót, az egymagamra utaltságot. Szeretnék minél jobban teljesíteni, de ez egyelőre a tapasztalt kolléga oktató munkája nélkül nehezen megy. Igaz, vannak olyan feladatrészek, melyek könnyebben mennek, de azért a nehezebb feladatnál jobb lenne egy segítő jobb kéz. Valóban szeretnék megfelelő munkát “kiadni” a kezeim közül, és megállni helyemet… Igazság szerint nagyon szeretnék átmenni a demens-részre, mert úgy érzem, az a részleg a nekem való. Jobban érzeném magam, ha csak kizárólag demenciában szenvedő emberekkel foglalkozhatnék, azok közül is a járkálósabbik fajtával, aki esetleg még kommunikálni is tud. Ezzel alapot szeretnék szolgáltatni a mentálhigiéné gyakorlására – nem, mintha nem gyakorolnám mostani helyemen is – mivel fejembe vettem, hogy ezt szeretném a jövőben csinálni. Ezt a célomat, reménykedem benne, hogy szintén el tudom érni, de addig még sok víz le kell folyjon a Dunán…

    Hozzászólások: