2019. június. 14.
Nyx Angel


Nagyon nehéz erről mesélnem, mivel úgymond szégyellem, hogy emiatt a dolog miatt nem tudtam megtanulni úszni a mai napig. Gyerekkorom óta megkeseríti az életemet, és tulajdonképpen strandon félek segédeszköz használata nélkül ráfeküdni háttal vagy hason a víz felszínére, ha meg anélkül kéne megpróbálnom, úgy üvöltözök, mint valami eszelős. Igaz, gyerekkoromban egyszer saját hibámból de szülői figyelmetlenségből adódóan is majdnem vízbe fulladtam. Ha akkor szüleim nem a gőzölgő mészkőszirttel lettek volna elfoglalva, talán nem alakul ki nálam a hidrofóbia kezdeti szakasza.

Évekkel később viszont más volt a helyzet: ha emlékeim nem csalnak, tesómmal játszottunk (talán) a vízben, mikor Cserkeszőlőn nyaraltunk, és úgy emlékszem, elvileg lenyomott a víz alá – vagy már nem tudom, hogy is volt – de egy biztos, hogy ez egy további lapáttal rátett arra, hogy egyre jobban féljek a nagy mennyiségű víz láttán. Amúgy, gyerekkoromtól kezdve próbáltak megtanítani úszni, ami amúgy a gerincem jó barátja lehetne, mivel gerincferdülésem van, és jót tenne neki, viszont a velőt rázó sikoltozások közepette kinek volna kedve ahhoz, hogy tovább tanítson.?

Szintén évekkel ezelőtt volt, hogy Debrecenben nyaraltunk, és öcsém egy nagyon hülye ötlettel állt elő: négy karúszót a négy végtagomra. Mondanom se kellett, hogy majdnem fejen álltam a vízben, és kis híján megfulladtam. Amikor megpróbáltam leszedni a lábaimról a karúszókat, a szívem olyan hevesen vert, hogy azt hittem a sokktól infarktust kapok.

Persze családomat nem szeretném vádolni felelőtlenséggel, főleg tesómat nem, mivel akkor ő még gyerek volt, és jó mókának tartotta azt, ami valójában az életembe is kerülhetett volna, ha nem vergődök ki a medence széléhez, és veszem le a lábaimról a karúszókat. Persze sokan mondják, hogy ezt a fóbiát le lehet győzni, de nekem borzasztó nehéz lesz felülkerekednem a gyerekkorom óta ért strandi traumákon.

Tovább olvasom

Hozzászólások: 0