Szerintem manapság már nincs olyan fiatal, akinek ne lenne okostelefonja és némely esetben hozzá tartozékként okos karkötő vagy okosóra. Viszont ezek a tartozékok kivétel nélkül egy hozzájuk kitalált applikáció használatához vannak rendelve, melyekkel figyelhetők életmódunk egyes területei. Összegyűjtöttem nektek pár olyan appot, melyek egy része használható okostartozék használata nélkül is, de ezekkel kiegészítve több életvitelhez kapcsolódó momentumot is követhetünk.

 

  1. MI FIT

A MI Fit a Xiaomi telefonok egyik legfőbb alkalmazása, hiszen a kínai cég gyártott ezekhez a készülékekhez okos-eszközt is, mely egy kapszula alakú órácskát jelent. Ez a MI Band- termékcsalád tagja, melyből eddig kettő karkötőegységről vannak ismereteim, ezek közül a MI Band 2-t birtokolom már 1 éve. Jó tulajdonsága a Fit-alkalmazásnak, hogy bármely okostelefonnal használható, így tulajdonképpen, ha már megvan a Band-széria valamelyik tagja, voltaképp akár egy Huawei-telefonon is rendelkezésünkre állhat ez nagyszerű app.

 

Kapcsolódó kép

 

Lépésszámláló, alváslövető funkció található benne, ugyanakkor ellenőrizhető vele a biciklitáv, futás intervalluma is. Másik funkciójaként az appkövető oldalát emelném ki, melyet bizonyos beállítás elvégzése után választhatunk ki használat közben. Nekem nagyon bevált jó ideig, merem ajánlani nektek kipróbálásra vagy tartós használatra is akár.

 

 

2. HUAWEI HEALTH

A lista második helyén a Huawei által kifejlesztett applikáció, a Health-alkalmazás foglal helyet. Ez kis alkalmazás több annál, amit elsőre mutat, ugyanis rengeteg okos-termékkel összeköthető, de ő az egyik, mely anélkül is méri a lépésszámot, hogy összekötnénk bármely hozzá kitalált tartozékkal. Amúgy a párosítható eszközök skálája rendkívül széles palettán mozog, de, ami felkeltette érdeklődésemet, az okosmérleggel való összeköthetőség, mely egy hatalmas újítás a MI Fithez képest. Azonban információim nincsenek arról, hogy más okostelefonokkal kompatibilis alkalmazás-e, de egy biztos, hogy a súlymérés lehetőségén át az edzésterveken keresztül az alváskövető funkcióig rengeteg érdekes részletet találunk benne. Én a Huawei P20 készülékemen használom, és egyszerűen imádom.

 

Kapcsolódó kép Képtalálat a következőre: „huawei health app” Kapcsolódó kép

Habár szívfájdalmam, hogy a MI Band-termékekkel nem köthető össze, viszont mondanék néhányat, melyekkel igen:

 

 

Okosóra: Huawei Fit, Honor Wtch Magic/Dream;

Okoskarkötő: Huawei TalkBand B3-B5, Honor Band 3-4

Pulzusfigyelő: Jabra Sport Pulse Wireless, Polar H7 Heart Rate Chest Strap

Okosmérleg: Honor Smart Scale

 

Tehát, amint látjátok, valóban sok kiegészítővel kompatibilis, úgyhogy aggodalomra semmi ok. A futással kapcsolatos funkciók is változatosak, ugyanis nemcsak laza kocogást végezhetünk a Health segítségével, hanem sprintet és erőteljes sprintet is felmér, ugyanez a gyaloglás esetén is igaz. Szerintem egy pro alkalmazás, őt is bátran ajánlani tudom nektek kipróbálásra.

 

Tovább olvasom

Hozzászólások: 0