Sziasztok!

Már régebben TAG-változatban néhány fura tényt közöltem veletek magamról, viszont nem épp eleget ahhoz, hogy jobban összeálljon a kép ezt illetően rólam. Hoztam néhányat, melyekről úgy vélem, sokatoknak még nincs tudomása.

 

 

1. HINDI NYELV

Az első furcsa tény a hindi nyelv alapszintű viszonylagos ismerete. Már évek óta vonz a hindu kultúra, mely miatt elkezdtem tanulni a nyelvet önszorgalomból. Ennek köszönhetően a nyelvhez tartozó kalligráf betűket is megtanultam leírni, amely valljuk be nem kis munkámba került.

 

 

 

2. SAREE-IMÁDAT

A második tény szorosan az elsőhöz köthető, hiszen egy időben a hindi nyelv iránt kialakult érdeklődésemmel létrejött az indiai viselet, a saree iránti hatalmas rajongásom. Olyannyira imádom ezt a különleges ruhakölteményt, hogy minden álmom magamra ölteni akár esküvői ruhaként is ezt a csodát.

 

 

 

3. BIG BEN FOREVER

Nem tudom, mennyire számít furcsa ténynek, de az tuti, hogy az épületek közül, melyeket akár kirándulás, akár utazás alkalmával láttam eddig, az egyik abszolút favoritom a Big Ben óratornya. Annyira fanatikusan imádom az épületet, hogy minden lehetőséget megragadok pusztán azért, hogy relikviát szerezzek be róla. Naná, hogy charm-ként sem fogom kihagyni, mint charm karkötőre fűzhető medált…

 

 

 

4. HARRY POTTER

Ezt sem igazán nevezném furcsa ténynek, viszont szerintem fura lehet számotokra, hogy 19 éve megszállottan rajongok a Harry Potterért. Mostanság rengeteg ékszerem van ebben a kategóriában, ezek közül különösen kiemelendő az Aranycikesz Karperec, melyről egy tegnapi cikkemben már írtam információjelleggel rövid bemutatót. Most, hogy ismét élesen hatalmába kerített a Potter-világ, igyekszem mindent beszerezni, ami ide köthető: hátizsák, ruhadarab, charm… esetleg tetoválás készíttetése halál ereklyéi szimbólummal. Az tény, hogy valóban sírig tartónak tűnik a Potter-rajongásom…

 

Tovább olvasom

Hozzászólások: 0
2020. 05. 22.