Ősz

Ködbe burkolózik apránként a táj,
Elhullatja levelét a recsegő faág.
Napnak fénye előtör a ködből, mint félénk gyermek,
Dideregve pislákol már a kéklő felleg.

 

Hatalmas felhőpamacsok úsznak által rajta,
S, mintha megérezné a szél, lök vagy kettőt pluszba’.
Süvítve tépi a levelet valamennyi gallyról,
A fa fázó pillantással szabadul meg fénylő ruhájától.

 

Vörös, sárga, zöld és rozsdabarna
Lészen a természet,
Az út porából a szél felkapá’ a színpompás leveleket.
Elsöpré’, tova vivé’, oda, hol a domb magaslik,
A zöldes fű közt lágy fuvallattal lassan megtelepszik.

 

Köd oszladozik apránként a tájról,
A nap fénye már itten nem pislákol.
Eljő az éj, belepi a tájat,
Nem rezgeti többé a szomorú faágat.

 

Nem rezgeti, nem tépi a levélzetet,
Az út porába igyekvő színes szőnyegeket.
Csendes szellő oson át a tájon,
Átfut a ködellő őszi világon.

 

Mert ködbe burkolózik ismét a táj,
Elhullatja levelét a recsegő faág.
Színes levélhad hull a fák alá,
Lágy takaróként belepve az út
ködellő ösvényét s porát.

Hozzászólások: 0

2019. október. 09.
Nyx Angel


Eltelt egy hónap, mely csupa jót ígért,

Zengett egy dallam, mely szívemig elért.

Új reménnyel telve fogtam valami újba,

Csendben lépve a macskaköves útra.

 

Csendesen, hogy cipőm kopogása

ne legyen másnak zavarására.

Csendben, egy hang nélkül lépdeltem tova,

Hogy ne legyen más mögöttem

csak az utcák zaja.

 

Mélázó tekintettel lépem át az iskola küszöbét,

Félszegen új arcokra emelém két szemem tekintetét.

Cipőm sarka halk koppanást hallat,

Reám szegezik szemeiket az újdonsült osztálytársak.

 

Reám szegezik, s csodálkoznak,

Padjaikban ülve a tananyagon ábrándoznak.

Tananyagon ábrándoznak,

szorongva ülnek, s tanácskoznak.

 

Tanácskoznak a gondokról,

s szélfútta lombokról.

Tanácskoznak a tegnapról,

Álmokat szőnek a holnapról.

 

Eltelt egy hónap, melynek dallama

szürke porfelhőként elszállt vala.

Elfújta a hideg őszi szél,

mely e pillanatra nékem már semmi jót nem ígér.

 

 

 

Hozzászólások: 0