2020. július. 16.
Nyx Angel


Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy egy hónapig nem adtam életjelet magamról, de mostanában elég sok dolog összegyűlt suli-és egyéb téren, és szinte a nyakamba zúdult minden. Jelenleg is elég sok a tanulni való, viszont ennek ellenére úgy éreztem, hiba lenne benneteket cikk nélkül hagyni a blog és életem egyes helyzeteinek eddigi történéseiről.

Először is még a karantén vége felé elkezdtem újra nézni a Bűbájos Boszorkákat, melyről már korábban írta megy szösszenetnyi cikket, viszont olyan tervvel, hogy csak azokat az évadokat tekintem meg, melyekben Shannen Doherty szerepel együtt Holly Marie Combs-szal és Alyssa Milanóval. A terv azonban gyökeres fordulatot vett, ugyanis tanulás közben folytattam a sorozatnézést, és lassan, de biztosan a 8 évadot zsinórban végignézem, ami mondhatni: elég meglepő számomra, mivel a 4. évadtól valamiért nem mutattam hajlandóságot régebben erre az akcióra.

Másodszor, amiről érintőlegesen szintén írtam, az az, hogy a Tarot kártyával elkezdtem ismerkedni, és ehhez szorosan kapcsolódva a lapok értelmezéséről egyet s mást írni cikkformátumban. Két kártyacsomagról, a Rider-és Crowley Toth Tarot-ról készítettem külön modult, melyet a nagy tanulmányi hajrá előtt próbáltam feltöltögetni leiratokkal. Jelenleg áll a dolog, viszont tervezem a modulpont befejezését.

Tovább olvasom

Hozzászólások: 0



Sziasztok!

Először is elnézéseteket kell, kérjem, mivel kereken 2 hete a blog felé sem néztem. Egyrészt elkezdődött ismét a suli, és jó formán levegőt venni sem volt időm. Ez idő alatt egyik barátnőmtől kaptam egy pakli Tarot kártyát, mivel beszélgettem vele a témáról, és hozzám valahogy közelebb áll ez a kártya, mint a Cigánykártya. Erősebb a vonzódásom a képi tartalma miatt is – főként emiatt – hozzá. Egy kedvenc kártyalapom van belőle, a Torony, amely első ránézésre teljesen képes a személyiségemmel eggyé olvadni. Igyekszem megtanulni, hogyan használjam megfelelően a Kis-és Nagy Arkánum lapjait, mivel szeretném megismerni ezt a kártyapaklit kívül és belül egyaránt.

 

A képen a következők lehetnek: egy vagy több ember, fű, túra/szabadtéri és természet

 

Másfelől ma kimentem a kutyusommal egy hatalmas túrára délelőtt a lakhelyem stációihoz, és teljesen magával ragadott a spirituális energiaáramlás, amely érezteti hatását. Elképesztő lelki erővel vértezett fel, és ennek tetejében nem is igazán akartam hazajönni onnét. Kutyámról, Nikéről tudni kell azt, hogy már kisebb korában is voltam vele Kálvária-túrán, melynek csúcspontja a ma is meglátogatott Országzászló Emlékhely volt. Az a nyugalom a madárcsicsergéssel fűszerezve, amely ott fogadott, lelki megnyugvással töltött el. Mintha csak éreztem volna, hogy ez a dolog hiányzik az életemből: a teljes nyugalom. Megközelítőleg 3 órát barangoltunk a természetben, és mindketten nagyon élveztük a felüdítő élményeket, melyeket a Keresztút Stációi és a csodás nyári környezet adtak nekünk…

 

Hozzászólások: 0