Az oldalon szereplő összes cikk, tanulmány a szerkesztő saját gyűjtésén alapszik, így engedély nélküli felhasználása oldaladon bármilyen formában tilos! Ha megtetszik bármely tartalom, előzetes chates kérés útján elvihető, de arrakérlek, írd ki a forrást! Köszönettel: Nyx Angel
Rengeteg új dal a csatornán


Sziasztok!

Ne haragudjatok, hogy az elmúlt majd egy hónap során alig voltam aktív a blogon, de a csatornámra rengeteg új dal általam elkészített verzióját igyekeztem szinte napi rendszerességgel feltölteni, melyek kifejezetten sok munkával jártak. A Jégvarázsból összegyűlt jó pár dallam, melyeknek eléneklését ütemeztem be az elmúlt hetekre, és olyan Disney-dal is akadt a sorban, melynek feldolgozásával nem voltam elégedett. Tervezem egy sajátos válogatás elkészítését is, melyben nyelvtesztet viszek majd véghez, ugyanis olyan idegen nyelveken éneklek majd részleteket, melyekből eddig csak kedvenc nyelv-kategóriában találtatok egy-egy mondatot, vagy finnugor dalverziókban hallhattátok. Az eddig elkészült dalok videó-linkjeit az alábbiakban lelhetitek fel.:

 


 

Természetesen a fentiekben megosztott dalok csak töredékét képezik a blogra, Disney-dalok kategóriában belinkelt eddig elkészült videóknak. Ha még több zenei tartalomra vagytok kíváncsiak, a csatornámra is feliratkozhattok, hogy le ne maradjatok a legújabb megosztásokról. 🙂

Hozzászólások: 0
2021. március. 13.
Nyx Angel

Csatorna-átalakulás és dalcsokor


Sziasztok!

Ha csatornámat követitek a YouTube-on, feltűnhetett nektek az, hogy megváltozott tartalmi szempontból, ugyanis egy olyan csatorna kialakítását szorgalmazom, mely a zenei irányzat kiépítését szorgalmazza magyar színvonalon. Mivel nem igazán találtam olyan csatornákat a magyar felhozatalban, melyek saját feldolgozású darabokat hoznak nyilvánosságra, így arra az elhatározásra jutottam, hogy foglalkozzon a platformom egy olyan dologgal, amit nagyon szeretek csinálni már gyermekkorom óta. Persze ez azt vonta maga után, hogy a régi, még más kategóriában feltöltött videóimat egy az egyben eltávolítottam róla, s csak a zenei tartalom maradt fenn, mely az év eleje óta folyamatosan bővül újabb kreációkkal.

Ebből a dalsorból hoztam el nektek a legutóbb feltöltött videókat, melyeket természetesen a bal oldali oldalsávban is megtaláltok kiszúrva a “My Latest Coverations”nevezetű részben. Íme a nemrégiben elkészült videók.:

 

 

 

 

Amint ez kiderül számotokra szeretek olyan videókat legyártani, melyekben úgy hat énekhangom, mintha én lennék a szinkronhangja az adott karaktereknek. Több esetben előfordul azonban, hogy hangszínt is változtatok a még hitelesebb alakítás reményében.

Hozzászólások: 0
2021. február. 16.
Nyx Angel

Új YouTube Csatorna


Sziasztok!

Ma egy gyors bejegyzéssel jöttem nektek, ugyanis a napokban elstartolt új csatornám a NAM – avagy Nyx Angel Music. A csatorna célkitűzése az, hogy kizárólag zenei tartalmak megosztásán keresztül közölje le veletek mindazt a zenei irányzatot, melyeket szeretek és fel is dolgozok a videókban. Elsősorban Disney-animációs filmek, régi mesefilmek legismertebb vagy legszebb dalait hallhatjátok, illetve hangszeren filmzenék, örökzöld klasszikusok is felfedezhetők lesznek rajta. Az alábbi kép-linkre kattintva fel tudtok iratkozni, ha szeretnétek csatlakozni az eredeti csatornámtól elrugaszkodó tartalmat felvonultató NAM Channel-höz.:

 

http://nyxangel-world.tk/wp-content/uploads/2021/01/muchannel.png

Hozzászólások: 0
2021. január. 16.
Nyx Angel

Régi-új dalkreálmány


Sziasztok!

Ma újabb videóval bővítettem repertoáromat, viszont annyi különbséggel, hogy újra kreáltam a “Let It Go”-t, és ezúttal 27 európai nyelvet írtam össze, melyek egy-egy mondatig szerepelnek a felvételben. A videó azonban különleges esetnek mondható, ugyanis egy meglepetés-nyelv is megbújik a hallható részletek között. Sőt “Show Yourself”-ből kimaradt nyelvek is elhangzanak majd benne, mint pl.: ukrán, orosz, cseh és szlovén többek között. Az alábbi linken megtaláljátok a videót.:

 

Hozzászólások: 0
2021. január. 07.
Nyx Angel

Új kedvenc, mely sokszor sírásig nevettet


Sziasztok!

Ahogy ez a címből is kiderül, egy új kedvencet avattam a Youtube csatornák között. Pár napja találtam rá egy budapesti plébános atya videóblogjára, melyet Papifrankó néven találhat meg minden érdeklődő a platformon. Egyetlen videója elég volt ahhoz, hogy leszűrjem a következtetést, ez az ember egy elképesztően hatalmas fazon, nagyon ott van a humorban amellett, hogy Istent szolgálja. Ami a videóiból átjön nekem az az, hogy laza, nem visszahúzódó, rendkívül udvarias ember, és a videói emellett egy bizonyos hitéleti témára épülnek. Ugyanakkor nem áll tőle távol a humorérzékéből fakadóan az sem, hogy pl. a trollokat ironikus megjegyzések kíséretében küldje el melegebb éghajlatra.

Nekem abszolút elnyerte a szimpátiámat ez a fajta szemléletmód, mait képvisel, hiszen mostanság a papok többsége rendkívül távolságtartó, rideg, viszont ez a plébános atya ennek szöges ellentéte. Meglátásom az, hogy civil és egyházi személyi mivoltát tökéletesen tudja kamatoztatni. Elsőnek a komolyabb hangvételű videói közül az “5 dolog, mely idegesítő bennünk, Katolikusokban” c. felvételét néztem meg, és ez indított el afelé, hogy igen, ő tipikusan az a személy, akinek egyetlen szavára akkora szükségem van mindennapjaimban, mint egy falat kenyérre. A Római Katolikus Egyháznak ebből kifolyólag több ilyen személyre lenne szüksége, mint ez az atya, mert amellett, amit szintén említettem már a cikkben, ő teljesen szívhez tud szólni őszinteségével (na, ez a másik, amit az általam ismert papok többségéből piszkosul hiányolok – mellékesen megjegyezve).

Az alábbiakban megtalálhatjátok a cikk elején említett csatornát a linkre kattintva:

 

PAPIFRANKÓ

Hozzászólások: 0
2020. május. 10.
Nyx Angel