A bőr anatómiája

Mielőtt belekezdenénk a modulpont fő témájába, először nézzük meg, mi is a bőr, és mi az, amit fontos letisztáznunk vele kapcsolatban már az elején.

A bőr a gerinces állatok és az emberek védelmi szerepet betöltő szervi egysége, mely kívülről borítja a testet. Azért mondhatjuk el róla, hogy szerv, mert sok funkciója lévén hasonló a működése a szervekéhez.

 

 

Képtalálat a következőre: „piel”

 

 

1. Mi a bőr?

 

A bőr testünk külső védelméért felelős szövet, mely, ahogyan említettem, kívülről borítja a testünket. Kiterítve mintegy 2 négyzetméter területű, 10 kg súlyú szövetegység, melynek össztömege testünk kb. 10-12%-át teszi ki. (Egyébiránt a megemlített területi-és súlyarány egy felnőtt ember bőrének kiterjedését és súlymértékét mutatja. – szerk.)

 

2. Milyen alapegységek alkotják a bőr belső egységét?

 

Három alapréteg alkotja

  • epidermis = felhám
  • dermis = irha
  • subcutis = bőralja

 

1.) FELHÁM (EPIDERMIS)

 

Az epidermis vastagsága a talpon a legkisebb, ugyanis itt a legvékonyabb. Felépítését tekintve egy vékony, elszarusodó, több rétegű laphám. Alaprétege alkotja a bőr legalsó rétegét, mely a sejtek utánpótlását biztosítják. Sejtjei folyamatosan osztódnak, a bőr felső rétege épp ezért 28 nap alatt újul meg.

Legfelső rétege elszarusodott, ezért folyamatosan kopik, cserélődik. Az epidermis pigmentsejteket is tartalmaz, melyeket a festéksejtek termelnek. Sejtjei között szabad idegvégződések találhatók.

 

  • feladatai
    • fenntartja a bőr legfelső védőrétegét
    • folyamatosan megújítja a pusztuló szaruréteget

 

2.) IRHA (DERMIS)

 

A dermis egy kollagénrostokból álló laza rostos kötőszövet. Felső részét az ujjlenyomat barázdái alkotják. A bőrt rugalmassá, ellenállóvá teszi a test mozgásaihoz, és egyben a bőr mechanikai behatások elleni védelme is. Közvetlenül a felhám alatt található, apró véredényeket, szőrtüszőket és faggyúmirigyeket tartalmaz. Megtámasztja a bőrt és elősegíti szakitószilárdságát, valamint szabályozza a szervezet só-és vízháztartását. A dermis a bőr legvastagabb rétege.

 

irha részei

  • alapállomány
  • sejtek
  • rugalmas rostrendszerek

 

 

3.) BŐRALJA (SUBCUTIS)

 

A subcutis erős falú kötőszöveti lebenyekbe rendezett zsírsejtekből, valamint dús ideg-érhálózatból épül fel. Fő feladata a hőszigetelés, emellett szabályozza az energiatermelést és tompítja a mechanikai behatások erejét. A dermishez nagy kötőszöveti réteggel kapcsolódik.

 

3. Melyek a bőr alapvető szerepei és funkciói?

 

A bőrnek alapvetően sok apró funkciója és, ami a legfontosabb szerepköre van a szervezet külső felépítését illetően, melyek a szabályozó és védelmi mechanizmusaira, magatartására specializálódtak főként. Ezek a következők:

 

A BŐR LEGFŐBB SZEREPEI

 

  • légző szerep
  • érző szerep
  • felszívó szerep
  • kiválasztó szerep
  • idegi tevékenység
  • hőszabályozó funkció
  • energiaraktár és hőszigetelő réteg

 

A BŐR LEGFŐBB FUNKCIÓI

 

  • véd a káros környezeti hatásoktól
    • sugárzások
    • kiszáradás és túlzott vízbeáramlás
    • savak és lúgok behatása
    • kórokozók szervezetbe történő behatolása

 

KONKRÉT VÉDELMI FUNKCIÓK

 

  • fényvédelem
  • erózió elleni védelem
  • kórokozók elleni védelem
  • vegyi hatások elleni védelem
  • hőszigetelés