Mi a különbség a Koronavírus és az Influenza között?

Nem gondoltam volna, hogy a blogomban sor kerül egy újabb, ezúttal szájba rágósabb hangvételű cikk megírására, de a rengeteg álhírt és bődületes ökörséget olvasva, melyek a Koronavírusról keringenek a neten, elhatároztam magam egy kisebb összehasonlító jellegű tartalom összerakására a CoV és Influenza összehasonlítása kapcsán. Lássuk a pontokat, melyek alapján haladni szeretnék!:

 

 

 

1. Virológiai alapismeretek

Már a virológiai alapjaikban látszik, hogy hatalmas különbség van a két vírusfajta között, ugyanis az Influenza az Orthomyxovirdae, míg a Koronavírus a Coronavirdae faj tagja. Elektronmikroszkópos képük alapján is eltérnek, hiszen a CoV lipoidburkából kiálló fehérjetüskék Napkoronához hasonlóan veszik körbe a vírustestet, míg az Influenzáénál nem tüskeszerűek a fehérjerészecskék. A CoV vírusa emellett nagyobb vírusgömbbel rendelkezik az Influenzáénál, mivel 130 nanométer az átmérője, de ennél lehet jóval nagyobb is. Az Influenza vírusgömbje átlagosan kisebb 150 nanométernél, belső átmérője a 10 nanométert sem éri el. Egy hasonlóság azonban mégis adódik köztük virológiai szempontból, ugyanis mindkét vírusfajta képes mutálódásra.

 

 

 

2. Láztípus

A két fertőzésnél a láztípus is ismertető különbség. Az Influenzánál a láz általános jellegű, continua-típusú láz, míg a CoV esetében recurráló (febris remittens) lázról beszélünk, melynek értéke állandóan 40°C környékén mozog. Mivel az utóbbi esetben a láz nehezen csillapítható, a beteg folyamatosan lázas, nincsenek láztalan állapotai, míg a Grippe esetében könnyen legyőzhető lázcsillapítókkal a láz.

 

 

 

3. Általános tünetek

Mivel a CoV és Grippe általános tünetei szinte kísértetiesen hasonlítanak, így sokan félreértelmezik szervezetük, a Koronavírusra és/vagy az Influenzára adott válaszát. Azonban  két vírus által generált válaszreakciók között van különbség, lássuk, mik ezek!:

 

 

INFLUENZA

KORONAVÍRUS

hirtelen jelentkező hidegrázás és izzadás

hirtelen jelentkező magas láz, mely állandóan 40°C közelében van

hirtelen magasra szökő, rövid ideig tartó láz, a febricula jellemzi

az orrgaratban felgyülemlő váladék a tüdőbe folyik, s oedémát alakít ki a hörgőkben valamint a lebenyekben, mely halálos kimenetelű eseteket okoz
 orrdugulás, nagy mennyiségű orrváladék, mivel az Influenza vírusa által megtámadott orrnyálkahártya begyullad (rhinitis acuta) orrfolyás
izomgyengeség azonnal jelentkező tüdőgyuladás
hurutos köhögés száraz köhögés
torokfájdalom torokfájdalom

 

 

 

 

 

4. Akiket érint

Míg az Influenza az úgynevezett “fasza gyerek”, mivel nem válogat, s bárkit ledönt lábáról a kisebb gyerektől az idősekig, addig a CoV már nem elégszik meg a széles skálával. Ez mit is jelent? Azt, hogy az utóbbi vírus kifejezetten a krónikus betegségben szenvedőket és az időseket támadja meg, arról vajmi keveset, sőt semmit sem lehet hallani, hogy kisgyermekekre veszélyt jelent-e.

 

 

 

 

 

5. Alfajok

Az Influenza és CoV közötti lényeges különbség még megmutatkozik az alfaji mikrobiológiában is, ugyanis ez esetben az előbbi tud szélesebb spektrumot felhozni alfajairól. A Grippe A, B, C-típust, míg a CoV eddig leghírhedtebb fajai a SARS és MERS-típust különítik el egymástól. Abban azonban itt is van hasonlóság, hogy fehérjeburkukat a glikoprotein tüskék aszerint veszik körül, hogy mely szervezetbe képesek behatolni, s annak sejtjeihez csatlakozva azt megbetegíteni.

 

 

 

 

6. Mortalitási ráta

Egyelőre úgy tűnik, a két makacskodó “jószág” közül a prímet többek szerint a CoV viszi, mivel 2-3%-os halálozási arányával eddig “kenterbe veri” az Influenzát, amelynek 0,1%-os a rátája. Viszont összesített számértékek alapján a kocka máris megfordul, ugyanis a mérleg a Grippe oldalára billen, ami azt jelenti, hogy eddig az ebben elhalálozottak száma többszöröse a CoV áldozatainak – azaz Grippe 61 000, CoV pedig megközelítőleg 4 ezer főt vitt el.

 

 

 

 

7. Záró gondolat

Akárhogy is nézzük, mindkét esetben szükséges, hogy megfelelő higiénés közeget teremtsünk, amelyben tuti, elpusztulnak a kórokozók. Habár most öt tényt hoztam el nektek a vírusok közötti különbségről, mégsem gondolom, hogy ennek tükrében máris el kell rohanni a legközelebbi hiper-és szupermarketekbe, majd bezsebelni egy tonna élelmiszert, mert egy valaki világvégét trombitált szét a világhálón. (Erről cikket már írtam, épp ezért nem szeretném ismételni magam.)