Mindenszentek

Mindenszentek napja november 1-jén tartandó ünnepnap. A legtöbb ember ezen a napon megy ki a sírkertekbe meglátogatni hozzátartozójának sírját, hogy mécseseket és gyertyát gyújtson lelki üdvéért egy imádság kíséretében. Ekkléziológiai tekintetben a megdicsőült Egyház ünnepe is. Mindenszentek latinul: Festum Omnium Sanctorum. Az ünnepet nem célszerű összekeverni Halottak Napjával, ugyanis az utóbbit 998 óta tart meg az egyház az elhunyt, de tisztítótűzben szenvedő lelkekért.
A Mindenszentek ünnepe a katolikus keresztény egyház saját ünnepe, ami a történelem folyamán összekapcsolódott az ősszel tartott ősi kelta Samhain pogány ünneppel is, amelyet azonban már az ókereszténység korában krisztianizáltak. A Samhain pogány ünnep jelentette a kelta népek számára az újév, valamint a tél és a sötétség kezdetét. Úgy hitték, hogy az ünnep éjszakáján az előző évben meghalt emberek lelkei összezavarhatják az élők életét, mivel az év során elhunyt lelkek ezen az éjjelen vándorolnak át a holtak birodalmába. Az emberek a szellemeknek ételt és állatot áldoztak, hogy megkönnyítsék a vándorlásukat. A keresztény közösségek a hetedik századtól kezdődően egyes helyeken elkezdtek ünnepet tartani az elhunyt valamennyi katolikus szent tiszteletére. Így a pogány halottakra emlékező ünnep Mindenszentek ünnepeként élt tovább.