Hull a fáról az elsárgult levél,
Süvítve fú’ a hűvös szél.
Hallgatom az üvöltő szeleket,
Hallgatom, mit susognak, súgnak teneked.
Azt súgják a hűvös szelek,
Légy erős, ne hagyd, hogy bántsanak tégedet!
Légy az élő, igaz szeretet,
Ki legyőzi majdan a zimankós hideget!
Légy az, ki másnak a bajban támasza,
Kinek a szívét a fájdalom önkéntelenül elnyomja!
Győzd le a fájó életet,
Hallgasd a daloló természetet!
Azt susogják a hűvös szelek,
Engedd kinyílni fájó szívedet!
Engedd, hogy átjárja a féktelen szeretet,
S arra figyelj, koncentrálj, ki kedves teneked!
Süvítve fú’ a hűvös szél,
Ropog a lábam alatt az elsárgult levél.
Hallgatom az üvöltő szeleket,
Melyek boldogabb létet súgnak teneked.
Boldogabbat, szebbet, s jobbat, mint eddig volt,
Lassan felsuhan az égre a fényes telihold.
S továbbra is hull a fáról az elsárgult levél,
Bízz, remélj, higgy rendületlenül a jóban, üvölti a hűvös szél!
Higgy, bízz remélj, hogy az életnek legyen boldogsága,
Ha dideregve is lépsz az őszi útnak levélszőnyeggel borított porába!
Odakünn zúg, üvölt a fagyos őszi szél,
Bízz abban, ki hisz benned és titkon veled együtt remél!